"A logosz szó, a logika gyöke, a világ eszes megértésére utal. A müthosz a logoszt megelőző történelmi és történelem előtti mítoszok foglalata. A müthosz nem csupán a görög mítoszokat foglalja magában, hanem az ótestamentumiakat, a védikus himnuszokat és minden olyan korai kultúra legendáit, amelyek világképünket formálták. A müthosz-előbb-a-logosznál okfejtése szerint ésszerűségünket a mondák formálják. Mai tudásunk úgy viszonylik hozzájuk, mint a terebélyes fa a valamikori gyenge hajtáshoz, s ezen elemibb formáit jobban tanulmányozhatjuk. Fának és hajtásnak nem mivoltában a különbsége, csupán nagyságában.
Az olyan kultúrákban tehát, amelyek ősüknek a régi görögöket vallják, mindben megtalálni a szigorú alanyi-tárgyi elválasztást. A görög mítoszok követelménye ez. Egyéb kultúrákban, például a kínaiban, ahol a nyelvtan az alany-állítmányi kapcsolatokat sem köti meg szigorúan, a filozófia merev alanyi-tárgyi szemlélete is hiányzik. Megtalálható viszont a zsidó-keresztény kultúrában, hiszen itt szentség az ótestamentumi Ige, és követői igékért élni, áldozni, halni hajlandók. Ebben a kultúrában a bíróság rászoríthatja a tanút, hogy "az igazat, a színigazat és csakis az igazat" vallja, ha istene őt úgy segéli. Ha ez a bíróság a székét átteszi Indiába, amint például a brit, a hamis tanúság dolgában rend sosem lesz, mert az indus mítosz nem ad a szavak szentségére. Nálunk is megfigyelhető ilyesmi a különféle kultúrákon felnőtt kisebbségi csoportok között. Más mítoszok más viselkedéseket teremtenek.
A müthosz-előbb-a-logosznál okvetése hangoztatja, hogy minden gyermek barlanglakói tudatlanságban születik. A világot attól, hogy a Neanderthalba visszazuhanjon, a mítoszok nemzedékről nemzedékre örökítése menti meg - a logosszá alakuló müthosz, amely azonban magvában megmarad mítosznak, a közösség lelkét olyan egységbe záró tudásanyagnak, mint amilyen egysége a sejtek összességének az emberi test. Aki azt képzeli, hogy ez az egység nem is olyan szoros, mert ki-ki válogathat a mítoszok közt kedve szerint, az a müthoszt ésszel fel nem éri.
Válogatni csupán egyetlen emberfajta válogathat, mondta ki Phaidrosz. S annak neve, mire a mítoszt végképp lerázza, őrült.
S ez most jut az eszembe! Erre nem emlékeztem! De Phaidrosz tudta! Vagyis láthatta, mi következik rá! Most nyílik meg nekem is!
Itt előttem a sok kirakókocka. Egy-egy nagyobb csoportját össze is illeszthetem, hanem a csoportok illedni nem akarnak, hiába próbálgatom. Aztán lelek egy kockát, az éppen beillik két csoport közé, s a csoportok egysége teljes. Mítosz és őrület kapcsolata. Ez a kocka hiányzott. Nem hinném, hogy valaha meglelte valaki. Az őrület a mítoszt környező terra incognita! Phaidrosz megértette. De megértette azt is, hogy az ő Minősége a mítoszon kívüli fogalom.
Most értem! Mert a Minőség a mítosz gerjesztője! Ez az. Így értette Phaidrosz: "A Minőség örök ösztönzőnk, hogy világunkat megteremtsük. Minden ízét. Minden porcikáját." A vallást nem ember teremtette. Vallása teremti az embert. Az emberek válaszokat adnak a Minőségre, és ezekből a válaszokból derül ki, kik is ők valójában. Tudsz valamit, s egyszerre beléd döf a Minőség ösztökéje. Megpróbálod meghatározni, mi az, de a tudományodat elő kell szedned. Példáját annak, amit már tudsz. Mást nem is lehet, így terebélyesedik a mítosz. A régibb tudomások példáival. A mítosz a példák halmaza. Ezek töltik meg a tudat tehervonatának kocsijait. A kollektív tudat az egymással közlekedő emberiség tehervonata. A vonat pályája a Minőség. A pálya két felén az őrület kisiklásainak földje. Phaidrosz tudta, hogy a Minőség távlati szemléletéhez el kell válnia a mítosztól, így tört rá a kisiklás érzése."
/Robert M. Pirsing: A Zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete, részlet/
