1   "Csak 1980-ban olvashattuk a Sunday Times-ban, hogyan halt meg Sztálin fia, Jakov. Mint fogoly, a második világháború alatt angol tisztekkel volt összezárva egy német táborban. Közös illemhelyük volt. Sztálin fia mindig piszkosan hagyta a vécét. Az angoloknak nem tetszett, hogy a szartól maszatos vécét nézzék, mégha ez a szar az akkori világ leghatalmasabb emberének fiától származott is. Figyelmeztették Jakovot. Jakov megsértődött. Az angolok újra és újra figyelmeztették őt, kényszerítették, hogy pucolja meg a vécét. Jakov felháborodott, veszekedett és dulakodott velük. Végül kihallgatást követelet a tábor parancsnokától. Csakhogy a felfuvalkozdott német visszautasította, hogy szarról diskuráljon. Sztálin fia nem tudta elviselni a megaláztatást. Iszonyú orosz átkokat szórva nekifutott a tábort körülfogó, árammal töltött drótkerítésnek. Rázuhant. Teste, mely már sohasem szennyezi az angolok vécéjét, ott maradt lógva a dróton.

2   Sztálin fiának nem volt könnyű sorsa. Apja olyan asszonnyal nemzette, akit később minden jel szerint agyonlőtt. Az ifjú Sztálin tehát egyként volt Isten fia (mert apját istenként tisztelték), és Isten eltaszítottja. Az emberek kétszeresen is féltek tőle: árthatott nekik hatalmával (hiszen Sztálin fia volt), de rokonszenvével is (apja az eltaszított fiú helyett esetleg a barátain tölthette ki mérgét).
   Eltaszítottság és kivételezettség, szerencse és szerencsétlenség; senki sem érezhette Jakovnál húsbavágóbban, hogy ezek az ellentétek mennyire felcserélhetők, hogy az emberi lét két pólusát csak egyetlen lépés választja el egymástól.
   Jakov aztán nyomban a háború elején német fogságba esett, és fogolytársai, annak a nemzetnek a fiai, melynek érthetetlen zárkózottsága Jakovban világéletében ösztönös viszolygást keltett, azzal vádolták őt, hogy tisztátalan. Őfölötte, aki az elképzelhető legsúlyosabb drámát cipelte a vállán (egyként volt isten fia és bukott angyal), most nem fennkölt (istent és angyalokat érintő) dolgok miatt ítélkeznek, hanem a szar miatt? Hát ilyen szédületesen közel van egymáshoz a legnagyobb és a legalantasabb dráma?
   Szédületesen közel? Okozhat-e a közelség szédülést?
   Okozhat. Ha az északi és a déli sark karnyújtásnyira megközelíti egymást, a földgömb eltűnik, és az ember szédítő űrben találja magát, mely zuhanásra csábítja.
   Amikor az eltaszítottság és a kivételezettség egy és ugyanaz, amikor nincs különbség fennkölt és alantas között, amikor Isten fia fölött szar miatt ítélkezhetnek, akkor az emberi lét elveszíti dimenzióit, és elviselhetetlenül könnyűvé válik. Akkor Sztálin fia nekirohan az árammal töltött drótkerítésnek, hogy mint a mérleg serpenyőjére, rádobja a testét; a serpenyőre, mely a dimenzióit vesztett világ végtelen könnyűségétől megemelkedve szomorúan mered a magasba.
   Sztálin fia a szarért adta oda életét. A szarért elszenvedett halál azonban nem értelmetlen halál. A németek, akik azért áldozták föl életüket, hogy kiterjesszék birodalmukat keletre, az oroszok, akik azért haltak meg, hogy hazájuk hatalma tovább terjedjen nyugatra, nos igen, ők, ostobaságért áldozták életüket, és haláluk híján van az értelemnek és az általános érvénynek. Ezzel szemben Sztálin fiának halála a háború általános esztelensége közepette az egyetlen metafizikai halál volt."

/Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége, részlet/