"A tudomány szentélyében sok a fülke... s a papok száma még nagyobb, akik mindenfélékért hajlonganak itt.
Sokakat a felsőbbrendű szellemi erő vonzott a tudományhoz. Erőmutatvány nekik a tudomány. Abban keresik az élő tapasztalatot és becsvágyuk megelégülését. Mások a hasznosságnak áldozzák elméjük gyümölcseit. Ha az Úr angyala leszállna, s csupán ezt a két fajtát kergetné ki a szentélyből, nagy lenne üresedése, azonban maradnának még jelen és múlt papjai közül... Mert ha csak az elűzöttek áldoztak volna benne, meg sem épülhetett volna a szentély, mint ahogyan borostyán is csak fa törzsén kapaszkodhat az égnek. Hanem akikben az angyal a kedvét lelné, az fura, hallgatag, magának való népség, egymáshoz jóval kevésbé hasonló, mint a kiűzöttek hada.
Hogy ezeket a szentélybe mi csábította, arra egyetlen válasszal megfelelni nem lehet... Szöktek a mindennapi élet fakó reménytelenségéből, fájó durvasága elől, szabadultak volna tulajdon vágyaik ingólápjából. A finom lélek zajos környezete szorításából a magaslatok csöndjébe menekülne, ahonnan a szem szabadon pásztáz a ritka levegőben, és az örökkévalóság körvonalait szeretettel simogatja."
/Robert M. Pirsing: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete, részlet/
