"Kiért a szigorú Týn-katedrálissal és a szabálytalan négyszögben sorakozó barokk palotákkal ékes Óvárosi térre. A tizennegyedik században épült régi városháza, mely hajdan a tér egyik teljes oldalát elfoglalta, már huszonhetedik éve romokban állt. Varsóban, Drezdában, Berlinben, Kölnben, Budapesten az utolsó háború szörnyű pusztítást végzett, de a lakosok újra felépítették városukat, s a régi történelmi negyedeket jobbára gondosan visszaállították. A prágaiak kisebbrendűeknek érezték magukat e városok láttán. Az óvárosi városháza volt az egyetlen híres épületük, amit a háború tönkretett. Úgy döntöttek, hogy örök emlékeztetőül romosan hagyják, nehogy holmi lengyel vagy német a szemükre vesse, hogy keveset szenvedtek. A híres romhalmaz előtt, mely arra volt hivatva, hogy az idők végezetéig a háborút kárhoztassa, fémcsövekből tribünt emeltek a felvonuláshoz, melyre a kommunista párt tegnap kiterelte vagy holnap ki fogja terelni Prága lakosságát.
Tereza elnézte a düledező városházát, mely egyszercsak az anyját jutatta az eszébe: igen, ez a beteges kényszer, amivel romjainkat mutogatjuk, amivel csúfságunkkal kérkedünk, amivel lecsupaszítjuk levágott kezünk csonkját, és kényszerítjuk az egész világot, hogy nézze! Az utóbbi időben minden az anyjára emlékezteti. Úgy érzi, hogy anyja világa, melytől tíz éve elmenekült, visszatér hozzá, és minden oldalról bekeríti. Ezért beszélt reggel arról, hogy miként olvasta fel anyja a nevető családnak az ő titkos naplóját. Ha egy borozgatás mellett folytatott magánbeszélgetés nyilvánosan elhangzik a rádióban, ez csak egyet jelenthet: a világ koncentrációs táborrá változott.
Ezt a szót Tereza szinte már gyermekkora óta használta, amikor ki akarta fejezni, milyennek tartja életét családja körében. A koncentrációs tábor olyan világ, ahol az emberek szüntelenül, éjjel-nappal egymás mellett élnek. A kegyetlenkedés és erőszakoskodás csak másodlagos (és korántsem nélkülözhetetlen) vonása ennek a világnak. A koncentrációs tábor a magánélet teljes felszámolása. Procházka, aki nem beszélgethetett a barátjával egy pohár bor mellett az intimitás biztonságában, koncentrációs táborban élt (anélkül hogy sejthette volna, s ez a gyanútlansága végzetes volt!). Tereza koncentrációs táborban élt, amikor az anyjánál lakott. Azóta tudja, hogy a koncentrációs tábor nem kivételes jelenség, amin csodálkozni kell, hanem ellenkezőleg, valami, ami adott, alapvető, amibe az ember beleszületik, és ahonnan csak nagy erőfeszítések árán tud kiszabadulni."
/Milan Kundera, A lét elviselhetetlen könnyűsége, részlet/
