"Aki úgy gondolja, hogy a közép-európai kommunista rendszereket kizárólag bűnözők hozták létre, az nincs tisztában egy alapigazsággal: a bűnös rendszereket nem bűnözők hozták létre, hanem lelkes emberek, akik hitték, hogy a paradicsomba vivő egyetlen utat fedezték fel. Derekasan védték meggyőződésüket, és ezért sok embert kivégeztek. Később kiderült, hogy szó sincs paradicsomról, a lelkes emberekből következésképp gyilkosok lettek.
Ekkor mindenki nekiesett a kommunistáknak: Ti vagytok felelősek az ország nyomorúságáért (elszegényedett és lepusztult), önállóságának elvesztéséért (orosz függőség alá vettetett), a justizmordokért!
A megvádoltak így feleltek: Mi nem tudtuk! Bennünket becsaptak! Mi hittünk! Lelkünk mélyén ártatlanok vagyunk!
A vita tehát két kérdésre szűkült: Valóban nem tudták? Vagy csak úgy tesznek?
Tomáš (akárcsak az egész, tízmilliós cseh nemzet) figyelte ezt a vitát, és arra gondolt, hogy a kommunisták közt biztosan akadtak olyanok, akik nem voltak azért annyira tudatlanok (hiszen tudniuk kellett valamit a forradalom utáni Oroszországban elkövetett és azóta is napirenden lévő borzalmakról). Többségük azonban feltehetően valóban semmiről sem tudott.
És Tomáš a következő meggyőződésre jutott: nem az az alapkérdés, hogy tudták-e, vagy nem tudták, henem hogy ártatlan-e az ember csak azért, mert nem tudta. Mentes-e a trónuson ülő tökfej mindennemű felelősségtől csak azért, mert tökfej?
Tegyük fel, hogy a cseh államügyészt, aki az ötvenes évek elején halált követelt az ártatlan vádlottra, az orosz titkosrendőrség és országának kormánya félrevezette. De hogyan lehetséges, hogy ma, amikor már tudjuk, hogy a vádak abszurdak voltak, a vádlottak pedig ártatlanok, ugyanez az államügyész lelke tisztaságát bizonygatja, és mellét döngeti: az én lelkiismeretem tiszta, nem tudtam, hittem! Hát nem éppen abban rejlik jóvátehetetlen bűne, hogy nem tudta, hogy hitte?
S ekkor Tomášnak eszébe jutott Oidipusz története: Oidipusz nem tudta, hogy saját anyjával hál, mégis, amikor rájött az igazságra, nem érezte magát ártatlannak. Képtelen volt nézni a tragédiát, amit tudatlanságával okozott, kiszúrta a szemét, és vak emberként elhagyta Thébát.
Tomáš hallotta a belső tisztaságukat védelmező kommunisták kiabálását, és arra gondolt: tudatlanságotok okozta, hogy ez az ország talán évszázadokra elvesztette szabadságát, ti meg azt kiabáljátok, hogy ártatlannak érzitek magatokat? Hogy bírjátok ezt nézni? Hogyhogy nem vagytok megrémülve? Láttok ti egyáltalán? Ha volna szemetek, ki kellene szúrnotok, és el kellene mennetek Thébából!"
/Milan Kundera, A lét elviselhetetlen könnyűsége, részlet/
