Valahogy mindig ilyen az élet, nem?
Jön egy bazi nagy hullám, és az ember amilyen hamar a tetején találja magát, olyan hamar kerül le a völgyébe is. Ha ügyes, nem esik le a deszkáról. Ha nem ügyes...
Csoda-e ha az emberek a szkepticizmus felé hajlanak a gazdasági válsággal kapcsolatban is?
Sokan mondják, szakemberek is: "volt már ilyen, most ez a hullámvölgy van, de aztán majd megint visszaáll minden a régi kerékvágásba".
Szerintem téved aki így gondolja. Az állandóság nem létezik. Az állandóság egy fogalom amelyre nincs példa a világegyetemben. Azt _hisszük_ állandó, és _a_tudomány_jelenglegi_állása_szerint_ állandó. De igazából nem az.
Nem is olyan régen olvastam egy cikkben, hogy minden üvegtárgyunk igazából folyik. Az üveget mi szilárdnak hisszük, érezzük, látjuk. De nagyon nagyon régi kolostorok, templomok ólomüveg ablakainál megmérték, hogy az üveg felül elvékonyodott, alul pedig megvastagodott. Mert igazából folyik, csak olyan lassan, hogy mi nem érzékeljük.
Mióta ezt olvastam, egészen más szemmel nézek az üvegtárgyakra.
A képzeletemben megjelenik egy másik, gyorsított dimenzió, ahol az üveg folyik, mint a víz. Az emberi élet pedig oly gyorsan zajlik, mint a hangyák futkosása a bolyban.
Vagy vegyünk egy másik példát, az életet. Vannak olyan élőlények a földön, akiknek az élet mindösszesen egyetlen nap. Amikor látjuk a madarak, növények, állatok életét elmúlni, amikor magunk is rájövünk, hogy öregszünk... Belegondolni, hogy életünk derekán már lehet, hogy a papagájunk túlél bennünket, (a jákók akár száz évig is élnek), vagy időskorban már sokszor a kutya, macska is ottmarad és utánahal bánatában a gazdájának.
Így aztán előbb utóbb megalkuszunk.
Megalkuszunk az életünkkel.
És a végén derül majd ki, hogy milyen vásárt csináltunk.
