Jasmioneee

...hogy az ember nem szereti hirtelen letépni, mert iszonyat fáj. Piszkálgatja inkább a szélét hosszan, pödörgeti, huzigálja, próbálgatja, hátha lejön fájdalom nélkül, pedig tudja, hogy nem, hiszen még soha nem volt olyan, hogy lejött volna magától. Az apró kis pehelyszőrök bizony mind beleragadtak, s megszabadulni a ragacstól csak azok árán lehetséges. Így aztán a huzigálás is fáj, minden egyes kis szálacska apró pendüléssel válik meg a bőrtől és mindegyik külön-külön érezhető ahogy kiszakad. Előbb szabadulni akarnánk erősen, majd később már inkább ott hagyni örökre, hátha mégis most magától lejön egyszercsak, bármi inkább, mint hogy a fájdalmat ami a letépésével jár, érezzük. Így aztán az következik be, hogy noha egyetlen, hirtelen, rövid és gyors fájdalommal megúszhatnánk a dolgot, sikerül hosszú szenvedéssé nyújtani az egészet, amire aztán hosszan emlékezni tudunk. Hogy miért? Jó kérdés. Gyávaság a fájdalommal szemben? Kényelmesség? Talán csak gyengék vagyunk szembenézni még magunkkal is. Hiába a tudás, a tapasztalat, újra és újra inkább választjuk az esztelenül a hosszantartó fájdalmakat, mint a hirtelen szabadulást. :(( That's all folks.